ѕzєяєтℓєк ηαgуση вéвι♥

Te a világon csak egy ember vagy, de valakinek te jelented a világot.


SZERETLEK

Volt egy nagyon gyönyörű pár, egy barna fiú és egy barna lány. Boldogok voltak hosszú éveken át,bár csak ilyen lenne az egész világ! Igen,  ....de örökké semmi sem tarthat, a fiú útja másfelé haladt, szerelmük most már csak egy emlék maradt. Egy álomszép álom foszlott szerte, a lány zsebkendője könnyeit nyelte, körülötte megváltozott minden, sajnos ő nem felejt könnyen. Aki most ránéz az utcán, azt kérdi magától;"Miért?" - Hisz nemrég még majdnem repült a boldogságtól, most pedig épp, hogy nem hal a szomorúságtól. Már elteltek hosszú-hosszú hónapok, s a lány az óta is egy srác miatt zokog. Egy srác miatt ki most másra mosolyog, s másnak küldözget óriási virágcsokrot. Szerették egymást hosszú éveken át, nem mondták, hogy elhervadt a virág. Fájdalom s könny ragyogott a szemében, hát nem jutottam eszedbe 1-szer sem? Már mások ülnek kis piros padunkon, olyanok, akik szerelmesek és boldogok nagyon.Kár, hogy már engem nem tudsz szeretni, és sikerült ily hamar elfelejteni. Nekem ez nem megy ily könnyen, még most is emiatt folyik könnyem. Mire e levél hozzád elérkezik, a síró kislány már nem létezik! Nem láttál hulló csillagot? Én voltam az ki eltávozott! A temetőben egy harang fájdalmában kondul, a sok kisírt szem, a kis sír felé fordul,a sírban egy lány nyugodt, ki már hónapok óta nem mosolygott. Erdő mélyén egy kis híd alatt találtak rá, de sajnos késő volt már! A srác éppen kihívóan mosolygott egy szőke lány szemébe, mikor a postás levelet adott kezébe. A levél hangulata boldogtalan volt egy lány szerelméről és haláláról szólt! A fiú könnyes szemmel meredt a papírra, őrülten futott a temetőbe, sírva. Zokogva rogyott a kis sír előtt térdre, ráborult bocsánatot kérve. Rájött nem kellett más szerelme, csak azt az egy lányt szerette. Sírva átkozta magát, miért nem jött előbb erre rá. Szél fújt át az éji temetőn, és a fiú bánatosan, fejét a kis sírról felemelte. Fájdalmas hangon valaki megszólalt: "SZERETLEK."A fiú ráismert a hangra, majd újra ráborult a kis sírra.

                                        "Bocsáss meg nekem."



p1040598.jpg

        "...ha szeretsz valakit ,akkor a hibáit is szeretned kell..."


Talán semmi sincs szebb a világon, 
mint találni egy embert, akinek lelkébe 
nyugodtan letehetjük szívünk titkait, 
akiben megbízunk, akinek kedves arca 
el?zi lelkünk bánatát, 
akinek egyszer? jelenléte elég, 
hogy vidámak, 
és nagyon boldogak legyünk.


Életünk boldogsága parányi töredékekből 
áll össze az apró, elfeledett csókokból és 
mosolyokból, egy kedves pillantásból, avagy 
egy szívből jövő jókívánságból!



images.jpg




Nem voltál - ahhoz, hogy légy kicsit őrült - soha ilyen közel. Mégis mindig, távolról, józanul nézted, hogy nem érlek el. Voltam máskor is így... Egy mondat volna a híd. Mégsem jön, vagy útközben átalakul, és sosem segít. Ha lenne holnap jól tudnám, mit mondjak még az ajtódnál, hogy visszatarts, ne engedj el. Ha lenne holnap jól tudnám, de félek úgyis eldőlt már, hogy visszatarts,vagy engedj el.


viragsor-01.gif

A szerelem fő szabályai:


Bármilyen kétség merüljön fel benned, mindig gondolj arra, hogy a barátod fejében is számtalan kérdés megfordul. Természetes, hogy szeretnétek megfelelni egymásnak, de a túlzott megfelelési kényszer elpusztítja a szerelmet!

Ez van: Miért nem hív? Ez a leggyakoribb kérdés amit szinte minden lány (és fiú) feltesz magának a szerelmével kapcsolatban. A türelmetlenséggel keveredik, ami a legrosszabb kombináció

Ezt tedd: Nyugodj meg! Hacsak nem arról van szó, hogy egy fiú elkérte a számodat egy buliban, és aztán nem hív, nincs okod aggodalomra. Ha már jártok, és megígérte,hogy telefonál, akkor valószínűleg csak tovább tartott az edzés, találkozott egy rég nem látott baráttal, a szüleivel van stb. A srácok többsége akkor telefonál, ha erre nyugodt alkalom adódik.

                                  ~♥~

Ez van: Mi van, ha nem talál elég szépnek? Az előző barátnője szőke volt és kék szemű? Vagy éppen egy Vanessa Hudgens-poszter lóg a szobája falán? Ilyen esetben bekattan a lányok agya, és arra gondolnak, hogy ilyennek szeretnék látni őket.

Ezt tedd: Don't worry Ha nem tartana szépnek, nem járna veled. Ez elég egyértelm, nem? A te szobád is a legkülönbözőbb típusú szépfiúk fotójával van kitapétázva - miért gondolod, hogy a srácoknak csak egy szépségideáljuk van? Fogd fel úgy, hogy ők csak képek, te viszont hús-vér ember vagy, és téged választ! Eleve előnnyel indulsz a poszterlányokkal szemben, hiszen te a belső értékeiddel is el tudod bűvölni őt.

                                   ~♥~

Ez van: Vajon tetszik neki az alakom? A poszterprobléma egy másik nézetből: a lányok az újságokban tökéletesek, te pedig túl sovány/alacsony/duci/magas vagy. Bár erről biztosan máshogyan nyilatkozna a barátod...

Ezt tedd: Előnyben vagy! A fiúk teljesen tisztában vannak azzal, hogy a magazinokban látható legtöbb bombanő nemcsak plasztikai műtét(ek)en esett át, de a fotóját, mielőtt az újságba került, még retusálták is. A közhiedelemmel ellentétben a legtöbb fiú nem vágyik toppmodell alakú barátnőre. A párodnak egy igazi, vidám, huncut mosolyú csajszira van szüksége - vagyis rád!

                                 ~♥~

Ez van: Miért nem mondja, hogy szeret? Eleinte sokszor mondta, mostanában viszont egyszer sem ejtette ki a száján. Te pedig elbizonytalanodsz, talán nem szeret már, más tetszik neki...

Ezt tedd: Elég, ha érzed! A fiúk nehezen szánják rá magukat a varázsszó kimondására, és ha már megtették, akkor sem biztos, hogy szeretik is ismételgetni. Miért is tennék? Ők úgy gondolják: elmondták - legyen elég ennyi. Persze félnek is, hogy egyértelművé teszik a szerelmüket, és kiszolgáltatottá válnak. Nem az a fontos, hogy mondja, hogy szeret, hanem az, hogy éreztesse

                                 ~♥~

Ez van: Mi lesz ha szakít velem? Ha egy kicsit összezörrentek, máris ez az első gondolatod. Biztos, hogy jó ez így? Amitől félsz, azt bevonzod! Kukába az ilyen gondolatokkal! Egy veszekedés nem a világ vége, csak oldjátok meg okosan!

Ezt tedd: Ásó, kapa, nagyharang! Nem lehet mindig a szakítástól félni, ahogyan arra sem lehet mindig gondolni, hogy egyszer majd az érettségire kell tanulnod, vagy hogy mi lesz veled öregkorodban. A "Mi lesz, ha...?" típusú kérdéseknek semmi értelmük, hiszen a miattük kialakult fölösleges feszültség megmérgezi a minden napjaidat. Inkább gondolj az esküvőtökre - az legalább előrevisze a kapcsolatot!

                                                  ~♥~

images_6.jpg




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 1
Heti: 6
Havi: 12
Össz.: 4 144

Látogatottság növelés
Oldal: Kezdőlap
ѕzєяєтℓєк ηαgуση вéвι♥ - © 2008 - 2024 - kitten.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »